OlliverW

,,Az embernyi embernek"

,,Az embernyi embernek"

Skolarista demokrácia

avagy ne legyen tánc?

2019. március 19. - OlliverW

Képzettségen alapuló  XXI. századi választási rendszer?
A demokrácia alapfeltétele:

  • titkos
  • egyenlő és
  • rendszeres szavazás

A Skolarista szavazási rendszer az iskolázottsági cenzushoz lenne hasonló: iskola => szavazati jog.
Ami a demokrácia egyik fontos feltételét vetné el az egyenlő szavazati jogot.

Minden ember egyenlő és legyen egyenlő a jog előtt is (amin szintén lenne mit csiszolni), de mind tudjuk hogy valaki aki éppen csak el tudja végezni a 8 általánost 16 éves korára, nem tudja mérlegelni a választás közgazdasági vonatkozásait. Persze tudom hogy vannak hülyék diplomával és akad Will Hunting is, de ezek száma elhanyagolható.

Így aztán ma már nem is törik magukat a pártok hogy programot állítsanak fel ("folytatjuk" vs "nem fidesz"), szakmai viták pedig nincsenek is. Utoljára lehet hogy a Gyurcsány-Orbán minimálbér vita miatt érte meg bekapcsolni a TV-t.
Itt meg lehet állni egy percre és vitatkozni hogy kell-e egyáltalán szakmai vita, és kell-e mérlegelni a választás közgazdasági vonatkozásait (vagy inkább csak politikai programra szavazunk és bizunk abban, hogy az alakuló kormány a legjobb szakértőket bizza meg)?
Szerintem kéne.

Másfelől a populizmus, a fake news és az "alternatív történelem" már berúgta az ajtót. A döntést a tanult réteg kezébe kéne adni (akik például nem tagadják a klima katasztrófa közeledését) és újabb éket verni a tömegek és hatalom gyakorlás közé, megelőzve az eltrumpulást. 
Nem csak unjuk már az ellenség keresést, a 2 bites világ nézetet, de a politikai kampányok hatással vannak az emberek életére is, feszültséget szítanak ahelyett hogy gondolkodásra ösztönöznének.

És akkor itt megemlíteném azt az apróságot, hogy a KSH adatai szerint az érettségizett aránya a felnőtt népességben 31,3% (2011). Szóval nem kéne senkit sem arra kérni, hogy olyasmiről alkosson véleményt, amihez egyáltalán nem konyít.

Ez eddig azt hiszem egyetértünk, de méltán merülnek fel félelmek a jogrendszer felrugásával kapcsolatban.
Hogy ne legyen felrugva teljesen, a következőképpen képzelem el:

A "szavazás" a szokott mederben folyna, közvetlen, titkos és egyenlő mararad de köztársasági elnököt választunk a mostanival azonos jogkörre.

  • egy szavazatra jogosult aki leérettségizett
  • egy szavazatra aki BSc diplomát szerzett
  • egy aki 2 BSc vagy BSc+MSc
  • egy szavazati jogra jogosult akinek a legnagyobb végzettsége 8 általános és elmúlt 20 éves.

A köztársasági elnök vétó joga tartja fent a mindenki számára egyenlő demokráciát. 

Köztársasági elnök bárki lehet aki:

  • elmúlt 18 éves
  • legalább 110-es opntszamot szerzett 15-ös szórású iq teszten
  • nem volt tagja egyetlen parlamenti pártnak sem az elmult 4 évben
  • nem támogatta egyetlen párt sem a válaztáson

 

Az országgyűlési választásokat leporoljuk és vadonat új rendszerben szavaznánk:

  • egy szavazatra jogosult aki leérettségizett
  • két szavazatra aki BSc diplomát szerzett
  • háromra aki 2 BSc vagy BSc+MSc, PhD stb.
  • nulla szavazati jogra jogosult akinek a legnagyobb végzettsége 8 általános és elmúlt 20 éves.

A kormány alakítás 5 évre szól.

(A technológia már ahoz is megvan hogy pl. csak fizikus és energiabiztonsági szakember népszavazhasson a PAKS 2-ről, végre nincs szükség 10 millió atomfizikusra. Lehetséges hogy gazdasági végzettségüek és cég tulajdonosok stb. válasszanak gazdasági minisztert és így tovább)

Hajnal

 

           John Smithnek

A nap tudja csak merre jártam,
s a hold tudja csak merre háltam
Csillagok alatt puszta földön,
Szépet álmodtam a sötét göröngyön.

Sosem-járt földön új csodákat láttam,
Egy helyt maradni gyermekként se vágytam,
Mindig az ismeretlennek éltem,
Merre vetett a sors, azt sosem néztem

Por testemben lángból van a lélek,
Belülről éget, s egyre űz előre,
Nem fordultam még soha hátra,
Ami mögöttem van azt már láttam.

Ott hagytam szerelmet érte,
De nem vágytam a dicsőségre.
Útra leletem gyalog és lóháton,
s elsők közt keltem át az óceánon.

Hajnalban mindig megálltam
s az újjászületőt csodáltam,
S napkeltekor, ha esett,
A szivárvány vége újra vezetett.

süti beállítások módosítása