John Smithnek

A nap tudja csak merre jártam,
s a hold tudja csak merre háltam
Csillagok alatt puszta földön,
Szépet álmodtam a sötét göröngyön.

Sosem-járt földön új csodákat láttam,
Egy helyt maradni gyermekként se vágytam,
Mindig az ismeretlennek éltem,
Merre vetett a sors, azt sosem néztem

Por testemben lángból van a lélek,
Belülről éget, s egyre űz előre,
Nem fordultam még soha hátra,
Ami mögöttem van azt már láttam.

Ott hagytam szerelmet érte,
De nem vágytam a dicsőségre.
Útra leletem gyalog és lóháton,
s elsők közt keltem át az óceánon.

Hajnalban mindig megálltam
s az újjászületőt csodáltam,
S napkeltekor, ha esett,
A szivárvány vége újra vezetett.